Csernus-módra

Ma elkezdtem olvasni Csernus Imre A férfi című kötetét. Igen meglepődtem mindazon, amit leírt. Mert megláttam benne az igazságot. Főleg egy nővel és egy 15 éves - magát érettnek gondoló - fiúval való beszélgetése fogott meg. Általános probléma, hogy mindnyájan elmenekülünk a problémák elől. Eltussoljuk őket, mintha nem is léteznének. Eközben maga a probléma csak tovább nő és a végén kiborul a bili. Az emberek nem kommunikálnak úgy, nincsen intimitásuk, nem vagyunk igazi nők és férfiak. Köztük én sem. Akkor miért érzem kissé másnak magam? Én beismerem hogy félek szembenézni a problémáimmal. Félek változtatni, mert az fájdalmas lehet. És nincs bennem elég bátorság, hogy nyíltan beszéljek. Ezért inkább elmenekülök. Éppen olyan lettem, mint a szüleim. Kommunikáció nulla, felelősségvállalás 0. És ezt nem konkrétan, párkapcsolatban levezetve értem. Akár egy barátság, akár a szüleimmel való kapcsolatot ez határozza meg. Tudom mit kell tennem. El kell engednem mindenki más kezét és egyedül kell szembenéznem a legnagyobb mumusommal: az életem problémáival.