Szánd meg hát szomorú szívem

Úgysincs más vigaszom nekem, jöjj el hát, jöjj el hát... De úgysem fogsz. Ma talán egészen hülyén viselkedtem, mert kicsit boldognak éreztem magam, mintha visszakaptam volna a múltam. Vártam, hogy hazaérjek, de mégsem akarok itthon lenni. Otthon vagyok, de mégsem. Nem találom a helyem sehol sem a világban. Van nekem helyem egyáltalán a földi létben? Hiszen az élet csak egy álom, az úton a halál felé. Egy kibaszott rémálom az egész. Szeretett engem valaki valaha tiszta szívéből? Úgy tűnik nem. Engem nem lehet szeretni.

All day, all night...

Csak sírtam. Magányos vagyok, de nagyon.

Az álló óra is naponta kétszer a pontos időt mutatja...

És talán az is, ahogy te viselkedsz velem. Tudom, hogy már nem az a Ryuk vagy, aki akkor. Mégse tudsz elengedni...

Vizsga

Azt hiszem, már tudom mért szenvedtem. Már tudom mért dolgoztam. És a következőért még jobban meg fogok dolgozni. Hát hajrá Helena, még mindig itt a tanulást ideje! :)

I don't feel like dancing...

Pedig jól esne már kikapcsolni egy kicsit, amikor senki és semmi nem számít, csak a pillanat. Fáradt vagyok, elfáradtam, túl sok a tanulás, a munka, az egyetem, a tanfolyam... Túl sok most egyszerre. Mindenki most vár el tőlem olyan dolgokat, amikkel várni lehetne. Kell, hogy érdekeljen most bármi más? Belenézek a tükörbe és összetöröm. Valahogy ma az sem érdekel. Csak pihenni szeretnék. Túl nagy kérés lenne?

Ma

Ma halálhoz segítettem egy haldokló degut. Lehet elítélnek ezért mások, de úgy gondoltam, nem élet neki, hogy napok óta haldoklik. Bár nagyon élni akart, de meggyógyulni úgysem tudott volna, hiszen a fél testére béna volt, nem volt vizelete, széklete. Talán azért bántja annyira a szívemet, mert kötődtem hozzá. Talán azért, mert ez is megerősíti azt, hogy minden múlandó. Az napok, a hetek, a hónapok, az évszakok, az évek elmúlnak, változnak, helyükbe lépnek újak. Az emberek, az állatok, a környezetünk minduntalan változik és a végén elmúlik. Akár csak az élet. De vajon az élet elmúlása lehet-e egy új kezdet? Remélem, hogy ezt még nem most fogom megtapasztalni.

"Azt hittem...

... érdemes, meghalni csak azért, hogy egy dalt eljátsszak és hogyha belefér..."
Azt hiszem, most már nagyon elfáradtam. Mert azt hittem, hogy belefér, pedig nagyon szűkössé vált. Az egyetem, a tanfolyam, a munka, a házimunka, a család, a tanulás, a háziállatok... Mintha egy hatalmas, nedvszívó anyagra vizet öntöttek volna egy tálban, úgy duzzadtak meg a tennivalóim és úgy szűkült össze az időm és a terem. Nem akarok semmi mást, csak elmenni egy jót szórakozni, egy kicsit kikapcsolni, de nem tehetem, mert nincs rá időm. Mert amim lenne, azt elvették tőlem.