Ma úgy vagyok hogy...

Valahogy most érzem magam úgy, hogyha még egy szerelmespárt látok, akkor felkötöm magam, de legalább elhányom. A kritikus két hét letelt, bőven letelt, az állapotom pedig csak ingadozik, mint az ingaóra... Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk és vészesen fogy az időm és vészesen közeledik a jövőm és vészesen közeli időn belül vár engem a halál. És vészesen lassan elsorvadok, és vészesen lassan megjárom a poklot, és vészesen lassan múlok el. És minden egyes év, hónap, hét, nap, óra, perc, másodperc és pillanat fájni fog. Égni, szúrni, hasítani, lüktetni. Leszek én még boldog valaha? Fogok én még aludni rendesen valaha?