Papucs

Ma nagyon unatkoztam, vagy rám jött valami hormonbomba a tablettától, nem is tudom eldönteni melyik történt igazán, de a suliban írtam 4 verset. Igen, órán jegyzetelés, figyelés közben is verseket írogatok. Elbocsátó verseket. Fájdalmas verseket. Elégiákat. Ódákat. Rapszódiákat. Tájverseket. Önmegszólító verseket. Szerelmes verseket. Egy mozzanat, egy elejtett szó teremtő erejű. A személyes kedvencem a mai termésből a Papucs című versem. Egy szabad függőbeszéd. Asszociációim szüleménye. Elmém gyermeke. Fantáziám gyümölcse, mert ugyan én papucsot nem kaptam, csak ígéretet a papucsra. Fogadjátok szeretettel érzéseimet, gondolataimat, emlékeimet szűkös szókincsemmel kifejezve.

Helena Holmes : Papucs

Papucsot nekem vettél,
S utána elengedtél.
S most ott hever gyönyörű padlódon,
Amin még ott van a lábnyomom,
Hiszen még mikor papucsom nem volt,
Talpam mezítláb araszolt
a hűs padlón, ahol feküdtünk,
Mikor a csatától izzó testünk
Hűtöttük párnacsatánk hevében,
S a szerelmünk nevében
A láng hevesebben égett, tombolt,
Akkor elfeledtünk mindent: jót,
Bánatot, csak egymásra hangolva
Múlt a sok perc és az óra.
Amikor igazán éreztelek,
Öröm járta át testemet,
S csillogott a szemed,
Amikor arcomra révedt
S gyönyörű izzadt tested
Az enyém mellé heveredett,
S ölelkezve feküdtünk ketten,
Nem volt más a világegyetemben.
Az a papucs még ott van nálad,
Nekem semmim nem maradt utánad.
Az a papucs még padlódon hever,
S tudom, már soha többé nem veszem fel.