Pietro vs. Pedro

Az elmúlt napokban nagyon sokat gondolkodtam, hasonlítgattam. Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy nem tudok élni Pietro nélkül, a másikban meg azt, hogy Pedroval akarok. Az egyik pillanatban még járni akarom az ismerős utat, látni akarom az ismerős házat, ott akarok lenni az ismerős szobában, feküdni az ismerős ágyban és simítani az ismerős testet. A másik pillanatban vágyom arra, hogy Pedro rózsát hozzon nekem, megfogja a kezem a nagyszünetben és úgy mosolyogjon, ahogy a folyosón szokott amikor elmegyek mellette. Úgy érzem, mintha ketté szakadt volna az életem. Mintha én is kettészakadtam volna. Az elmém, a lelkem és a szívem. Néha visszajönnek az emlékek, bár a könnyek nem kívánkoznak, fáj. Tép valami, itt legbelül. Amit mondok és amit gondolok, sokszor üti egymást - és ez a blogomban is tükröződik. Az egyik pillanatban élni akarok, mert erősnek érzem magam és újrakezdeni valaki mással. A másikban meghalnék, mert nincs itt velem, nem láthatom többé és nélküle értelmét vesztette az életem. Napok óta nem találom a helyem a világban, talán az erkélyem ad egy kis nyugalmat, ahova elvonulhatok. Lassan ezt a helyet is megfertőzi a múlt, az emlékek, az érzések. Hogy a szép múltamnak vége, a jelenem kegyetlen és a jövőm kilátástalan. Hamarosan jön az osztálykirándulás, ahol egy kicsit talán megfeledkezem a problémáimról, amikről azt hittem - elmúltak, megoldódtak. De közel nem. Itt van a múlt a hátam mögött és vár. Amikor nem számítok rá szúr. Éles fájdalom hasít belém. Aztán sajog. Végül elmúlik. Mire elfelejteném, újra belém szúr. Aztán megint fájdalom. Azt hittem, tudom a megoldást. Boldog leszek Pedroval. De amíg a seb nem gyógyul be, képtelen leszek bárki mellett maradni. Hiszen az, hogy az egyik pillanatról a másikra így megváltozott minden, a szerelem gyűlöletbe fordult, nehezen emészthető, mint a gomba a gyomor számára. De a gyomor kiüríti magát, ha beteg. És a lélek? Az mit tesz, ha megbetegítették? A szív mit tesz, ha bűntény áldozatává lesz? Mert bizony az én szívemmel ezt tették: ellopták, összetörték és kidobták a sarokra. Bár vannak, akik össze szeretnék ragasztani, de vannak olyan szilánkjai, amit az idő fogva tart. Belefúródtak emlékezetem falába. Ahol összetörték. Nemrég. Hirtelen. Lehet, hogy csak a múltam, csak egy pasi, de fáj. Még egy olyat nem találok, mint ő. Ugyanolyat nem. Nekem most más kell. Egy teljesen más ember. Aki egy kicsit se hasonlít rá. Így el tudom felejteni. Mint tettem ezt korábban is. Múltbéli szerelem, vagy kialakulóban lévő szerelem? Ez itt a kérdés. És a válasz? Megtalálni a boldogságot. A jövőben. Nem a múltban. Ne tekints soha hátra! Csak visszalépés.